Spenótos, fetás csirkemell sárgarépás quinoával

Hozzávalók

  • 80 dkg csirkemellfilé
  • só, frissen őrölt feketebors
  • 5 dkg liszt
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 10 marék friss spenót
  • 1 kávéskanál őrölt kömény
  • 4 dl főzőtejszín
  • 3 tojássárgája
  • 12 dkg fetasajt
  • 1 kávéskanál szerecsendió
  • 2 sárgarépa
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 30 dkg quinoa
  • 1 csokor petrezselyem

Elkészítés

1. A csirkemellfilét hosszában vékonyan felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk, és a lisztben megforgatjuk.

2. A fokhagymát felaprítjuk, megfuttatjuk 2 evőkanál olajban, rádobjuk a megmosott, széttépkedett spenót leveleket és megfonnyasztjuk.

3. Sóval és az őrölt köménnyel fűszerezzük, majd felöntjük 2 dl tejszínnel és összefőzzük.

4. Egy nagy tűzálló tálat kikenünk a maradék olajjal és a tál aljára fektetjük a hússzeletek felét, rákenjük a parajpürét majd befedjük a hússzeletek másik felével.

5. A tojássárgáját és a feta sajtot elkeverjük a 2 dl tejszínnel, megsózzuk, a szerecsendióval ízesítjük és ráöntjük a csirkére.

6. 180 fokra előmelegített sütőben (légkeveréses 165 fok) 1 óra alatt megsütjük.

7. A körethez a sárgarépát megtisztítjuk, karikákra vágjuk, és kevés olajon megpirítjuk.

8. A quinoát átmossuk, hozzákeverjük a sárgarépához, megsózzuk, majd kétszeres mennyiségű vízzel felöntjük és lefedve 15 perc alatt puhára pároljuk. Petrezselyemmel megszórva tálaljuk.


Ajánlott borok: