Vörösbor kékszőlőből készül.
A feldolgozás első lépése a bogyózás, melynek során a szőlőszemeket leválasztják a kocsányról és a zúzás, a szőlőszemek megroppantása, hogy a lé távozni tudjon a bogyóból.
Az így nyert keveréket cefrének nevezzük, amit hosszú ideig 2-4 hétig áztatnak. A héjon áztatás során a kékszőlő fajták bogyóinak héjsejtjeiben található színanyagok, aromák és tanninvegyületek a folyadékba kerülnek, illetve megindul az alkoholos erjedés, spontán módon, vagy fajélesztővel. Az áztatás nyíltan pl. fakádban, vagy zárt tartályban, szabályozott hőmérsékleten, 20-28 fokon történik.
Az erjedés során az élesztő gombák a must cukortartalmát alkohollá és szén-dioxiddá alakítják. A szén-dioxid felhajtó ereje miatt a cefre szilárd része (bogyóhéj, hús, magvak) a felszínre emelkedik és összetömörülve egy réteget képez. Ezt törkölykalapnak nevezzük, amit a jobb színkinyerés miatt időnként visszamerítenek a borba. Ez történhet kézi erővel, ezt csömöszölésnek hívjuk, vagy tartály esetén körfejtéssel (a tartály aljából bort vezetnek fel a kalap tetejére), vagy a tartályba beépített lapátokkal keverve érik el.
Az alkoholos erjedést követően almasav bontásra kerül sor, melynek során tejsav képződik, így a vörösbor savtartalma csökken, harmonikusabb lesz. Ezután a színbort leengedik, és ha könnyű vörösbort szeretnének acéltartályba, ha testesebbet, akkor tölgyfa hordókba töltik, ahol tovább érlelik.
Az utolsó lépés a palackozás. A palack lezárására parafa dugót használnak, így a minimális levegő áteresztés lehetővé teszi a palackos érlelést. Megfelelő tárolás mellett a testes, magas tannintartalmú vörösborok évekig elállnak.
